Szia, a nevem Ádám Kristóf és jelenleg 21 esztendős vagyok. Fiatal korom ellenére nagyon sok céllal rendelkezem és elszánt vagyok aziránt, hogy megfelelő megoldást nyújthassam a cégeknek, hogy jó legyen az online megjelenésük.
Fél évet jártam a Szegedi Tudományegyetemre, ahol programtervező informatikát tanultam. A szak nagyon tetszett, azonban úgy éreztem, hogy sokkal többet tudnék tanulni és jobban tudnék fejlődni akkor, ha azt tehetném, amit szeretnék. Ekkor döntöttem úgy, hogy belevágok egy saját vállalkozásba. Pár hónappal később másik 2 barátommal (Petivel és Kristóffal) megalapítottuk a lioneR-t.
ÜzenetküldésMár 14 éves korom óta programozok és körülbelül 16 éves koromban orientálódtam el webfejlesztés irányba, azóta foglalkozom vele.
Autodidakta módon sajátítottam el a keresőptimalizálás rejtelmeit. Egyelőre nem szakértő vagyok, csak barátkozom a témával, de azt eredményesen.😉
9 éve, hogy aktívan érdeklődök a közösségi oldalak iránt. Tanulmányozom a szokásokat, algoritmusokat és minden egyebet.
Egy teljes tanéven keresztül 7-14 éves általános iskolás gyerekeknek tanítottam programozást, főleg Scratch-t és weboldal készítést, a Dr.Code programozó iskolában.
Úgy gondolom, hogy itt remekül megtanultam azt, hogy hogyan is lehet átadni a már korábban
megszerzett tudásomat és tapasztalataimat gyerek nyelven, érthetően.
Önfejlesztés céljából is nagyszerű lehetőség volt ez, hiszen nagyon sok mindent tanulhattam
meg előadás és kommunikáció szempontból is.
Helyek Keresőben
Fejlesztett Weboldal
Év Programozás
Motiváció
Nagyjából 14 éves koromban kezdtem el foglalkozni a közösségi oldalakkal. Ekkor még az ask.fm volt elterjedt, amit mára már lehet, hogy sokan nem is ismernek. Ott szereztem egy, akkoriban egész nagynak mondható "ismertséget", amelyből később kialakult Instagramon is a több, mint 15 ezres követőtáborom.
16 évesen az ország egyik legnagyobb Facebook oldalán, a "Nem gondoltad" című szórakoztató oldalon voltam szerkesztő éveken át. Ott közel 200.000 embernek posztoltunk és gyakran 1 milliós eléréseket tudtunk generálni, tudatosan.
Párhuzamosan ezzel több sikeres Instagram oldalban is részt vettem aktívan, ahol szintén tízezreket, esetenként százezreket tudtunk elérni.
Ezeknek köszönhetően nagyszerű kapcsolatokra tehettem szert a magyar "Influencer világból". Mindeközben folyamatosan tanulmányoztam az emberi szokásokat, algoritmusokat, mi lehet sikeres és mi nem. Ennek köszönhetően elég nagy rálátásom van a közösségi oldalak használataira, trendekre és arra, hogy hogyan lehet sikeres egy cég vagy magánszemély jelenléte.
A 2022-es év a TikTok éve lesz ilyen téren, ezért ideje felkészülni rá! TikTok tanácsadást vállalok: elmondom, hogy hogyan tudnád megfogni és lekötni a Z generációt és óriási eléréseket generálni a videóiddal, miközben a szakmádhoz, a területedhez is hű maradsz.
2021 első felében elkezdtem foglalkozni a keresőoptimalizálással. Eleinte még csak saját ügyfeleinknek a weboldalait optimalizáltam, de megelepően hamar, kiemelkedő eredményeket sikerült elérni.
Ettől olyan motivációt szereztem, hogy úgy döntöttem folytatom mindezt. Számtalan tanulmányt, cikket, könyvet olvastam és videót néztem meg a témában arról, hogy kiderítsem mit figyel a Google algoritmusa.
A pontos választ nem sikerült megtudnom, de úgy gondolom, hogy ezt senki nem tudhatja. Senki nem ígérhet csodákat és varázslatokat, ahogyan Én sem. Sajnos.😥
A kulcsszókutatástól kezdve, a technikai beállításokon át, egészen a személyes tanácsadásig mindent vállalok, amit tudok és amihez értek garantáltan.
Középiskolás koromban számos versenyen vettem részt. Ezek többnyire szakmai versenyek voltak, leginkább webfejlesztéssel, weboldal készítés témával kapcsolatosak. Ezeken rendre sikerült elérnünk a dobogós helyezéseket. 2016-ban a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen 1. helyezést értem el megyei szinten. Ezeknek az eredményeknek köszönhetően 2 alkalommal is kiérdemeltem a "Középiskolás kiválóságok" díszoklevelet, amelyeket Kecskemét polgármesterasszonyától vehettem át.